Az MSZP-kongresszus óta eltelt egy hét, és a rákövetkező szombat legalább két tanulsággal szolgált. Egyrészt megmutatta, hogy az MSZP látszategysége milyen éles belső feszültségeket rejtett el korábban. Gyurcsány Ferencet, akit egy hete - miniszterelnöki lemondása után - még 85 százalékos többséggel válaszott meg a kongresszus, ma a pártelnöki székből is kirepítette a szocialista népharag.
A kormányfőt tette felelőssé az is, aki elhibázottnak látta a múlt szombati lemondását, aki elégedetlen volt a kormányzásával, és az is, aki a kormányfő-jelölés kudarcát szerette volna megtorolni.
Az elkeseredett védharcokat folytató kormányfő már csak abban bízhatott, hogy legalább Bajnai Gordon jelölését elfogadja az MSZP és az SZDSZ, és így minden idők egyik legszerencsétlenebb politikai húzásával – amiről egyébként az első percben ezt még egyáltalán nem lehetett prognosztizálni – csak saját magát küldi padlóra, de egyelőre a pártját talán még nem.
Másrészt ma minden korábbinál világosabban láthatóvá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ mennyire fél az előrehozott választástól. Más helyzetben mindkét párt már bedobta volna a törölközőt, s nem vállalta volna a további arcvesztéssel járó tárgyalásokat. Itt azonban egyelőre senki sem merte kimondani, hogy vége, s rendületlenül menetelnek előre az önellentmondások és önmeghazudtolások útján.
Hiába, nem csak a harag, de a félelem is rossz tanácsadó...
