visionconsulting

Véget érni látszik az MSZP – és az SZDSZ – egyhetes utódkeresési agóniája, Bajnai Gordon személyében megtalálni vélték az ideális jelöltet. Csak sejtéseink vannak róla, milyen érzés lehet huszadik kiszemeltként elfoglalni a parlament miniszterelnöki szobáját, tudván, hogy legkésőbb egy év múlva lehet megint új karrier után nézni. Nehéz elképzelni, hogy a gazdasági miniszter – egyelőre valószínűnek látszó – kormányfővé emelkedése egy jól koreografált hadművelet volt annak érdekében, hogy letakarítsák a terepet a leendő válságmenedzser elől. Sokkal inkább úgy tűnik: az események kicsúsztak a szocialisták kezei közül, és az egész, kontrollált folyamatként induló kiválasztási mechanizmus átcsapott valami kaotikus pszichodrámába. Ez a folyamat most, hogy Bajnaiban megállapodni látszanak az MSZP és az SZDSZ vezetői, átcsapott a szocialista párt elnöki tisztségéért folytatott harcba: a hét elején még mintegy 24 óráig biztosnak látszott, hogy Kiss Péter és Szekeres Imre fognak egymással megmérkőzni, ám hamar kiderült, hogy korántsem biztos Gyurcsány visszavonulása. Ezt követően ismét beindult a jelöltspirál, azóta Lendvai Ildikó, Vitányi Iván, de még Molnár Csaba (nem vicc!) neve is felröppent.

Az MSZP-kongresszus óta eltelt egy hét, és a rákövetkező szombat legalább két tanulsággal szolgált. Egyrészt megmutatta, hogy az MSZP látszategysége milyen éles belső feszültségeket rejtett el korábban. Gyurcsány Ferencet, akit egy hete - miniszterelnöki lemondása után - még 85 százalékos többséggel válaszott meg a kongresszus, ma a pártelnöki székből is kirepítette a szocialista népharag.

A kormányfőt tette felelőssé az is, aki elhibázottnak látta a múlt szombati lemondását, aki elégedetlen volt a kormányzásával, és az is, aki a kormányfő-jelölés kudarcát szerette volna megtorolni.

Az elkeseredett védharcokat folytató kormányfő már csak abban bízhatott, hogy legalább Bajnai Gordon jelölését elfogadja az MSZP és az SZDSZ, és így minden idők egyik legszerencsétlenebb politikai húzásával – amiről egyébként az első percben ezt még egyáltalán nem lehetett prognosztizálni – csak saját magát küldi padlóra, de egyelőre a pártját talán még nem.

Másrészt ma minden korábbinál világosabban láthatóvá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ mennyire fél az előrehozott választástól. Más helyzetben mindkét párt már bedobta volna a törölközőt, s nem vállalta volna a további arcvesztéssel járó tárgyalásokat. Itt azonban egyelőre senki sem merte kimondani, hogy vége, s rendületlenül menetelnek előre az önellentmondások és önmeghazudtolások útján.

Hiába, nem csak a harag, de a félelem is rossz tanácsadó...